🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > káptalani dékán
következő 🡲

káptalani dékán (lat. decanus): az →esztergomi főszékesegyházi káptalanban a →főesperesek után következő ún. ifjabb →kanonokok között az első helyen álló. - Feladata volt a kápt. érdekeit képviselni, a birtokkezelésre felügyelni, a jobbágyok közt rendet tartani stb. Választása egy évre szólott, nem lehetett újból megválasztani. Az 1397-es →kánoni látogatáskor a ~ már nem létezett, a knk-ok azt sem tudták megmondani, mikor, mi okból szüntettetett meg. A 16. sz. elején újjáélesztették. **

Kollányi 1900:XLIX.

káptalani helynök (lat. vicarius capitularis): püspöki széküresedés vagy akadályoztatás esetén az egyházmegye kormányzója 1983-ig. - A megüresedett egyhm. kormányzata azonnal a →székeskáptalanra szállt. A →káptalannak 8 napon belül ~öt kellett választania, akire minden megerősítés nélkül szállt át a rendes ppi joghatóság. A Sztszéket erről értesíteni kellett. A ~nek a kormányzásban lehetőleg tartózkodni kellett minden újítástól a Sede vacante, nihil innovetur, 'széküresedés esetén semmi változtatás ne történjék' elv szerint. Az új pp. székfoglalásával megszűnt a ~ joghatósága, akinek a kormányzásról be kellett számolnia a pp-nek. - A ~ feladatát 1983: az →egyházmegyei kormányzó vette át (419-430 k.). 88

KL II:492.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.